- Pista! Már vörösek a szemeid. Túl sokat vállalsz magadra. Igazán nem értem, miért vállaltad, hogy Tamás munkáját is átveszed. Természetesen örülök neki, mert a cégnek nagyon fontos, hogy ezt a munkát időben befejezzük. Ezért is furcsa számomra, hogy Tamás most kért szabadságot. Nem akartam elengedni. Ecseteltem, milyen fontos határidős munkánk van, és nem tudom nélkülözni. Ő meghallgatott és egyetértett velem, de azt mondta, neki ez a két hét szabadság nagyon fontos és, ha nem tudom elengedni, akkor kilép, mert mást nem tehet. Nem értem őt, tudod. Mi a fene olyan fontos, amiért feladná a karrierjét s mindent? Megzavarodott ez az ember?

- Elengedted és jól döntöttél, én pedig bírom a munkát, nyugodj meg.

- Nagyon fontos lett volna, hogy itt legyen!

- Az is fontos, ami miatt távol van.

- Te tudod, mi az ok?

- Igen és hidd el, én még jobban csodálkozok, mint Te! Elmondom a történetét és meglátod, más lesz a véleményed. Tamással már az általánosba is együtt jártunk. Főiskolásként sokat buliztunk együtt majd megnősültünk mind a ketten és ritkultak a találkozások. Élte mindenki a saját életét. Tamás pályája szépen ívelt fölfelé. Gyönyörű felesége volt, akit imádott. Szép lakást vásároltak, amit Zsuzsa nevére írattak. Vakon bízott a nejében és olyan szerelmes volt mindig Zsuzsába, hogy még a csillagokat is le akarta hozni az égről neki. Született egy lányuk, de ő húsz évesen Amerikába ment férjhez.  Szépen éldegéltek ők ketten, míg egy napon a KFT, ahol Tamás dolgozott csődöt jelentett. Összeomlott minden felépített terv és vágy. Sokáig nem is volt gond, mert szépen élték fel a tartalékot és Zsuzsa is dolgozott. Kis szépségszalonja volt. Igaz, nem ment valami jól, de azért hozott keveset a konyhára. A tartalék pénz meg azért csak fogyott. Tamás őrült módon szeretett volna dolgozni, de nem talált munkát. Először úgy érezte, hogy pillanatok alatt másik munkahelyen találja magát, de rá kellett jönnie, hogy még takarítónak sem kell sehova. Két éve, karácsony előtt nem sokkal robbant a bomba. Zsuzsa az asztalra csapott és azt mondta, vége. Nem foglak eltartani! Szedheted a cuccod és élheted az életed. Akkor lehetett volna vitatkozni azon, hogy mi kié és kinek kéne mennie, de a papírforma szerint Tamásnak nem volt semmije.  Abban a pillanatban, egyik percről a másikra hajléktalanná vált. Végső elkeseredésében hívta fel apját, akiről tudta, ha nem is milliomos, de azért van mit aprítania a tejbe. Régen nem beszéltek már. Nem igazán volt jó a kapcsolatuk. Még gyerek volt, mikor szülei elváltak és anyjával együtt őt is dobta az apja. Próbált többször közeledni az öreghez, de az nem igazán hajlott arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Utolsó szalmaszálként emelte fel a kagylót, hogy felhívja apját és segítséget kérjen tőle. Elmesélte, hogy élete kicsit megváltozott és kis anyagi segítségre lenne szüksége, hogy visszabillentse. Nem tagadta, hogy annyi pénze sincs, hogy ennivalót vegyen és, ha apja nem segít neki, akkor a hajléktalanok életét kell élnie. Apja végig hallgatta, majd közölte, nem tud segíteni és letette a telefont. Karácsonyeste volt. Tamás egész nap a várost járta és nézte a rohanó embereket, a karácsonyfát cipelőket. A színes ajándékdobozokat, amiket cipeltek az emberek. Lassan besötétedett. Sorban gyúltak az ünnepi fények a lakásokban. A város lecsendesedett. Ő, is meleg szobára és ölelésre vágyott, de csak a szél karolta át, ami egyre erősebben libbentette meg kabátját. Merre menjek, tétovázott. Muszáj mozognom, mert megfagyok és elindult céltalanul a városban. Ment, amerre a lábai vitték és azok egyszer csak megálltak és szemei azt látták, amit már rég nem látott. Ott állt apja háza előtt. Szép kertes családi ház volt, a város egyik külső kerületében. Hirtelen eszébe jutott gyerekkora, mikor az óriási udvaron rúgta a labdát, a karácsonyok, mikor bontotta az ajándékokat és sok-sok év apró pillanata.

Hirtelen látta azt a pillanatot, mikor apja újra nősült és három gyereket nevelt sajátjaként. Sok emlék feltört benne, míg szeme érzékelte, hogy a nappaliban felgyúltak az ünnepi fények és füléhez elért a mennyből az angyal dallama, amit a népes család énekelt az óriási fenyőt körbeállva. Ott voltak már az unokák is. Megszámlálhatatlanul sokan voltak. A szeme mindent látott, mert a függönyt nem húzták be, a rolót nem engedték le.  Majd a roskadásig telt asztalhoz ültek. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere. Látta, ahogy egy öt év körüli fiúcska turkál a tányérban fintorogva és szinte hallotta, ahogyan mondja, nem kívánom. Ő, közben a száját néhányszor megtörölte és nagyokat nyelt, mert olyan éhes volt, hogy a csontnak is örült volna. A vacsora végén az apja felesége felállt és egy tányérra kezdett finomabbnál finomabb falatokat rakni. Majd kilépett a teraszra és Morzsit hívta. Hosszas hívás után, egy fekete gombóc közeledett a kitett tányérhoz.

- Egyél, kiskutyám, egyél! – szólt a nő, miközben megsimogatta a kutya fejét. Nem sokat változott a nő, állapította meg Tamás. Talán csak az a változás, hogy jó húsz kilóval több súly volt rajta, mint akkor, amikor utoljára látta. Még egy ideig nézte a házat, majd lábai elindultak vissza, a város felé. Én a két ünnep között találkoztam vele. Feltűnt, hogy a havas padon üldögél valaki. Kíváncsi voltam, hogy ki az, aki ilyenkor kiül egy padra, így elindultam felé és mikor fejét felemelte, nem akartam hinni a szememnek.

Nálunk talált otthonra, és sikerült sínre rakni az életét. Ekkor ajánlottam Neked, mint remek munkaerőt és jó szakembert és nem bántam meg, mert folyamatosan munkájával bizonyít.

- De most mi történt vele?

- Telefonhívást kapott, hogy apja beteg és gondoskodjon róla. Most, arra kell a szabadság, hogy megoldást találjon a problémára. Apja választott családja, akik a marhahúst csirkével keverték szenteste, azt mondták, a Te apád, gondoskodj róla! Én, mondtam neki, hogy mégiscsak azoknak a dolga lenne gondoskodni az öregről, akikre a vagyonát hagyja, és akik mindig merítettek a zsíros fazékból. Ő, azt válaszolta: Nekem kötelességem gondoskodni róla, mert az apám és szeretem.