A Tisza hullámait nézem, s előttem gyönyörű képek. Szerelmünk képeit látom, gyors egymásutánban. Könnyes a szemem és halkan sír a víz hulláma, hogy már nem lát velem, én érzem, hogy itt vagy, mert szívemben hordalak, kedvesem. Olyan szép volt minden perc, amit most felidézek, és újra élek. Soha nem gondoltam, hogy mély emlékeket jelent majd számomra e folyó és a gyönyörű tiszavirágok. Egy évvel ezelőtt, még itt fogtad kezem és csókoltad ajkamat. Visszatértem ide, mert újra kell élnem azt, amit veled átéltem. Nézem a csendes hullámokat, amik nyugodtak, simogatóak. Testemen érzem kezed érintését. Szememben könnycsepp, mit útjára engedek. Arcomon végiggördülve, eltűnnek a végtelenben, míg lágyan simogat úgy, mint kezed érintett. Sós az íze, mikor ajkamat eléri, és a fájdalmat meséli. Hagyom, hogy ajkamon elterüljön, és csókod ízét érzem. Táncol lágyan a könnycsepp, és izzó vágyat ébreszt bennem. Egy évvel ezelőtt, kilométereket utaztunk azért, hogy itt lehessünk. Szülőfölded csodáját akartad nekem megmutatni, azt szeretted volna, hogy lássam a szerelem lélekemelő táncát, a tiszavirágok nászát. Csillogott a szemed, mikor útnak indultunk és arról meséltél, hogy milyen csodában lesz részem. Már egy hónapja ismertük egymást, mielőtt ide indultunk. Túl voltunk már akkor apró csókokon, mézédes, hosszú csókokon, bújós, beszélgetős délutánokon és hosszú sétákon. Tested kívánta testem, oly sokszor éreztem és a vágy sokszor feltört bennem is, de Te azt mondtad, csodás szeretkezést akarok, kedves, olyat, mi boldoggá tesz mindkettőnket és, míg élünk, soha nem feledjük. Elviszlek oda, ahol én születtem és ahol a szeretkezés oly csodálatos formáját néztem régen, évről évre. Akkor eldöntöttem, hogy a számomra legkedvesebb embert, akit majd igazán fogok szeretni, elviszem oda, és ott éljük át a gyönyört úgy, mint a tiszavirágok. Szép volt a gondolat, de kicsit féltem, mert a tiszavirágokról tudtam, csak egyszer kelnek egybe és a tánc után véget ér életük. A gyönyörből a halálba, ez zakatolt a fejemben. Nem szerettem volna, ha vége szakad szerelmünknek. Megosztottam érzéseimet veled. Te magadhoz húztál, megcsókoltál és azt mondtad, nem fog véget érni, hidd el, csak akkor fog igazán csodává válni. Igazad lett, kedves. Lenyűgözött a látvány és szeretkezésünk feledhetetlen lett. Erre gondolva ültem le a vízparton. Add a kezed gondolatban, és éljük át újra. Július volt, meleg nyári nap. Kéz a kézben sétáltunk ki a partra. Egy egész délutánon át ültünk, és beszélgettünk. Öledbe hajtottam fejem, és hallgattam, ahogy mesélsz nekem. Terveket szőttél, álomszépeket, miben mi voltunk ketten. Oly szép volt a kép, ahogyan magam előtt látom, mintha festő festette volna vászonra.

• Ez a mi boldogságunk, édes, úgy színezzük, ahogyan szeretnénk a képet. Egy a fontos, hogy azt fessük az ecsettel a vászonra, ami szívünk vágya.

Én is elmeséltem neked, hogy milyen rossz, mikor nem vagy velem. Hiányzol akkor, édesem, súgtam füledbe és hozzád bújtam, hogy érezd, megérintetted szívem húrját, és halld dallamát, mely minden egyes dobbanással kottát ír, és az akkordokat összerakva, szeretlek, míg élek, azt dalolja, s hogy maradj velem örökre, azt akarja. Oly hűvös az a reggel, mikor nem vagy velem, mikor forró csókod nélkül, keserűen iszom a kávét, egy-két könnycseppet ejtve. Megsimogatom testem ezeken a reggeleken és vezetem kezem a testem vonalán, úgy, mintha te érnél hozzám és arcodat látva haladok pontról pontra. De közben elakadok, mert ez nem ugyan az az érzés. Kezem ilyenkor elhagyja testem és kicsit alábbhagy a vágy, míg testem vacogni kezd, mert fázok, és a takaróba burkolózok, és csak magamnak mondom: akarom. Itt vagyok édes és szeretlek és akarj, mert én is akarlak téged, mondtad. Közben, míg meséltem, simogattad fejem és csókoltad arcomat. Ez oly jó volt nekem. Majd lassan tükröződött a vízen a lemenő napkorong, és elkezdődött az a tánc, mi a legszebb tánc volt, mit láttam életemben. Tiszavirágok lepték el a folyót. A látvány minden képzeletet felülmúlt. Levetették lávabőrüket és betakartak vele mindent. Egy lávabőr az ölünkbe repült és mi csodálkozva néztük, mint egy gyerek, óriásira nyílt szemmel. Nem véletlen, hogy itt vagyunk. Látod, édes? Ők is azt szeretnék, ha velük táncolnánk, szóltál. A legszebb pillanat az volt, mikor lebegett a két virág a folyó felett. Lágy násztáncot lejtettek és a folyó visszatükrözte. Benne volt ebben minden, a születés, az élet, a boldogság, az elmúlás. Sajnáltam őket, miközben egy kis könnycseppet próbáltam az arcomról letörölni. Kár, hogy csak egyszer adatik meg számukra a csoda, de látod, egy pillanatért is érdemes élni, mert egy szeretkezés is megérhet egy életet, ha tartalmas és szép és boldoggá tesz két lelket, súgtad fülembe. Véget ért a virágok násza és mi csillogó szemekkel néztünk egymásra. Szerelemről és vágyról meséltünk egymásnak, arról, ami bennünk égett. Lágyan simogattad meg arcomat, majd csókban forrtunk össze. Édes volt a csók, a méznél is édesebb. Akarsz táncot járni velem, kedves? És táncra kértél. Minden vágyam az, hogy a táncpartnered legyek, feleltem. Nem érdekelt tér és idő, vagy, hogy ki látja, mert testünk hevesen vágyott a nászra. A parti homok adott teret, az érzések tengerének. A folyó csendes hullámzása volt zenéje az együttlétnek. Szemed ragyogott, mint a folyó vizén a nap, vágyad izzó üzenetét küldve. Lágyan csókoltad testem, ahol csak érted és éreztem minden mozdulatodban az őszinte szerelmet. Ledobtuk ruháinkat, mint a tiszavirágok tették és burkot képeztünk magunk köré, amiben ketten voltunk, Te, meg én.  Néztük egymás testét, mi szép volt a szemnek és boldogság a léleknek. Simogattad testem kedvesen, csókkal halmozva el minden pontot. Tested kívántam és felfedező útra indultam, hogy megtaláljam azon pontokat, mi boldogságot okoz Neked. Sokáig simogattuk egymást, érzékenyen, kedvesen, majd engedve a vágynak, mi már olthatatlanul forrt testemben, magamba fogadtalak, s akkor már egy testben ringott testünk és a mámor tengerében eveztünk. Úgy kapaszkodtunk egymásba, mint tiszavirág pár a folyó felett, lebegve, könnyedén. Izgalmas játékon eveztünk végig, adva és kapva. Lassan és gyorsabban haladva egymás testének megadva azt, mire éhes, hogy ez által kielégüljön test és lélek. Majd, mint ki menekülve fut, valami elöl, futottunk a célba, de nem volt első és második hely, mert a dobogóra együtt értünk fel. Győzelmi mámorként éltük meg a díjat, mert együtt küzdve értünk célba, egyazon pillanatban. Ez volt szeretkezésünk legszebb pontja. Kellemes fáradtság járta át testünk és egymást átölelve pihentünk. Sokáig néztük még a folyót és halmoztuk a csókokat, majd búcsút intve a tájnak, indultunk haza. Egymás karjai által, a szeretetet érezve váltunk el egymástól aznap este. Holnap este újra átéljük a táncot, ha akarod, mondtad és én csak bólintottam, mert nagyon akartam, de szólni nem tudtam. Nem akartalak elengedni, Veled akartam maradni. Azon az éjszakán végig éltem mindent újra és izzadt testtel arra ébredtem, hogy csenget valaki. Bátyád állt az ajtóban. Elmondta, hogy nem jössz többet, mert nem élted túl azt a szörnyű balesetet. Rázta testem a fájdalom, mert eszembe jutott az, amitől féltem, hogy elveszítelek téged. Tiszavirágként ért véget minden. Már csak esténként köszönök neked, mikor feljönnek a csillagok, mert akkor látom a legfényesebb csillagot, ami Te vagy nekem. Érzem, hogy rám mosolyogsz ilyenkor, mert megnyugszik lelkem és halkan suttogom: szeretlek, kedvesem.