Mikor kicsi voltam, az volt az álmom, hogy egyszer lesz egy igazi majmom. Nagy álomnak tűnt az akkoriban, mert bizony nem szaladgáltak a majmok az udvaron. Vidéki lányként, láttam már sok – sok féle állatot, de engem a majom vonzott. Szüleim arca, furcsa mód megváltozott, mikor kívánságom előadtam. Anyám, tudományos magyarázatot adott arra, hogy vágyamnak mi az akadálya.

- Édes kincsem, majmot venni csak úgy nem lehet, mert bizony ez a vidék nem az, ahol a majom boldog volna.

- Én mellettem biztos boldog volna, mert sétáltatnám, és olyan okos lenne, hogy még verset is mondana.

- A majmok tudod hol élnek?

- Itt él majd velem, ha veszünk egyet.

- Nem úgy van az szívem. A majmok trópusi őserdőkben, és fás szavannákon élnek.

Na, ez a magyarázat kicsit szomorúvá tett, de tudtam kis hazánkban is élnek majmok, és ahogyan a képeken láttam boldogok is voltak. Tovább próbálkoztam és Apámat próbáltam meggyőzni arról, hogy nekünk milyen jó is lenne, ha az asztalunknál egy majom is ülne.

- Az, kéne még nekünk! Jó lenne, ha vágyaid reálisak lennének és olyat kérnél, amit teljesíteni is lehet.

Aztán, teltek múltak az évek, de én még jobban akartam azt, amit a szüleim egyáltalán nem akartak. Nem nagyon beszélgettünk a témáról többet, de tudták, hogy az évek múlásával csak még jobban vágytam egy aranyos, édes kis majomra.

Gondolták, majd vesznek mindenféle kis állatot, és akkor azokba szeretek bele és elmúlik a majom mánia. Vettek is halat, ami egy akváriumban úszkált, de olyan lassú volt, hogy még nézni is untam és mindig úgy éreztem elalszok, ha a halat nézem. Vettek színes halakat is, gondolván majd csak felvidít a sok szép színes hal, de sajnos teljes volt a kudarc, mert bizony én nem díjaztam színes voltukat. Aztán, Anyám fejéből kipattant az a bizonyos szikra és Apámnak azt mondta vegyünk, a gyereknek egy papagájt, az majd lefoglalja. Így, is történt. Hamarosan egy papagájjal tértek haza. Nem nevettem mikor megláttam, de éreztem, hogy ebből a madárból még valamit ki tudok hozni. Beszélni tanítottam, és siker is koronázta munkámat, mert arra kértem, hogy egy szót tanuljon meg csupán, és úgy éreztem, ezzel nagyon nem terhelem őt meg. Szót fogadott szegény, és igaz sok időbe telt, de egy napon megszólalt és azt mondta: majom. Boldogságom leírhatatlan volt, mert legalább van valaki, ki világgá kiálltja álmom, és ki tudja, talán ide is vonzza. Szerintem a madár is boldog volt mikor beszélt, mert nagy sikere volt ám. Minden hozzánk érkezőt köszöntött kedvesen, mert ha valaki az ajtón belépett ő már mondta is, hogy majom. Voltak ebből kisebb nagyobb sértődések, mert szegény szüleim magyarázkodni kényszerültek, hogy miért üdvözöl mindenkit így a madár. Egyik, reggelen a nagyi érkezett. Ő, még bizony nem tudta, hogy beszél már a papagáj. Így, volt is meglepetés rendesen. Apám nyitotta ki az ajtót és fogadta anyósát, arcán mosollyal és kedvesen.

- Jó reggelt Anyuka! Hogy van? Jól aludt?

- Jó reggelt fiam. Jól aludtam. - folytatta volna, de akkor a papagáj megszólalt: majom.

A nagyi, jó nagyot nyelt és szerintem forgott is vele a világ, hogy őt majomnak szólítják. Nehezen dolgozta fel a dolgot, de egy idő után nagy levegőt vett, és így szólt.

- Béla! Én, mindenre gondoltam volna, de erre nem számítottam. Több tiszteletet vártam. Nem tagadom csalódtam, de mit is várjon az ember.

Apám, nyugtatta szegény nagyit, hogy nem az van, amire gondol, de nem sok eredménnyel. Kávézni próbáltak, de feszült volt a hangulat, és ezen még az sem segített, hogy Apám a nagyi kávéjába két cukorral többet tett. Nem volt jó napom, mert kaptam dorgálást és kilátásba volt helyezve, hogy a madár nem sokáig lesz velem, ha továbbra sem embereli meg magát. Na, ezen meg én nevettem, mert mikor idegesek a felnőttek olyan butaságokat tudnak mondani. Hogyan emberelhetné meg magát egy madár? Kedvem lett volna ezt bővebben is szüleimnek kifejteni, de tudtam jobb a csend, mer úgy is én húzom a rövidebbet. Lassacskán, aztán mindenki megbarátkozott a ténnyel, hogy ha hozzánk-vendégségbe érkezik, akkor egy „majommal” üdvözlik. Az, idő nem állt meg, mert szépen cseperedtem és egyszer csak felnőttem, de a vágyam megmaradt, és még mindenáron majmot akartam. Felnőtt fejjel rájöttem arra, hogy lehet nekem majmom, ha akarom, csak legyen elég pénzem, és akkor valóra válhat a vágy. Nézegettem, hogy mennyiért is tudnám beszerezni, de akkor bizony nekem kerekedett nagyra a szemem. Óriási pénzeket kértek érte, és éreztem, nekem már majmom, soha nem lesz. Álmodoztam hát tovább. Álmaimban, ketten sétáltunk az utcán a majom és én. Vettünk banánt a zöldségesnél, kettőt, és az egyiket ő ette a másikat én. Kezemet fogta, majd a nyakamba ugrott, és úgy mentünk haza. Gyakran leforgott előttem ez a jelenet és a majom utáni vágyat egyre jobban éreztem. Elhatározásra jutottam. Vettem egy kerámia perselyt és gyűjteni kezdtem. A gond csupán az volt, hogy minden egyes megtakarított forinttal egyre távolibbnak tűnt, hogy végre magamhoz ölelhetem, mert az árak emelkedtek rendesen. Nem gond, nyugtattam magam. Egy - két évvel többet kell csak kibírni. Mi az, a több mint negyvenhez képest. Lassan, de összejött az összeg. Nagy feláldozások árán, ugyan de végre megvan!- kiáltottam fel, mikor összejött a pénz. Na, akkor a jövő héten, megyek és meg is veszem! Valahol éreztem, hogy nem kéne a dolgot halogatni, de akkoriban úgy összejött minden, és néhány napot halasztani kellett a dolgot. Na, ez lett a vesztem, mert mit hallok egyik nap mikor munka közben fél füllel hallgatom a rádiót? Módosították az állattartási törvényt és bizony abban az vagyon, hogy majmot tartani szinte lehetetlen. Mit tehettem vágyaimat elengedtem, és hogy vigasztaljam magam a megtakarított pénzből vettem ezt-azt. Nem voltam a tárgyaktól boldog bevallom, mert egyik sem okozott olyan boldogságot, mintha egy majommal sétálhattam volna. Vettem a pénzből egy ágyat is, és mikor szereltem össze sírva nevettem, mert az ágy fantázia neve, Makákó volt. Na, itt az én majmom! Valahol, amit akartam csak megkaptam. Talán, rosszul alkottam meg elmémben a képet, azért volt csak ilyen félresikerült a vágy beteljesülése, de hogy Makákón alszom azóta, az tény. Kényelmes, és fél boldogsággal tölt el. Ma, már csak arról álmodom, hogy plüssből lesz egyszer egy majmom. Tudom, ez nem nagy kívánság, de eddig még nem tértem be egyetlen játékboltba sem, hogy plüss majmot vegyek, mert az nem az igazi. Igazi, az lenne, ha egyszer ezzel valaki megajándékozna, mert akkor elmondhatnám, hogy Ő valóra váltotta álmom, és elhozta a boldogságom, még akkor is, ha plüss a drága, de egy kiöregedett gyerek, egy idő után, újra olyan lesz, mint egy gyerek.