Egybefonódott testünk az éj dallamára.

Boldogsággyöngyök pihentek lelkünkön.

Csillagok vezettek a mámor útján.

Az, édes mámor ránk szórta varázsát.

Reggelig jártuk a boldogság táncát.

Felkelő nap simogatta arcunk.

Ez volt a földi boldogságunk.

Felhők jöttek.

Hiába dacolt vele a nap,

vesztesként alul maradt.

Forgószél kapta fel testünk,

hogy egymástól messze repítsen minket.

Bús dallamot könnyeztek az esőcseppek.

Éreztem, meghalok nélküled.

Tovatűnt az élet édes varázs.

Véget ért a szerelmünk izzó tánca.