A téma az utcán hever, mondják oly sokan.  Hát, igen, az utcán oly sok minden van és vagy észrevesszük, vagy szélsebesen elrohanunk mellette. Ha észrevesszük, vagy felvesszük, vagy szélsebesen elrohanunk mellette, és, ha már felvettük, akkor mi lesz belőle, az mindig a jövő zenéje. Ennek a történetnek a témája, miről most szólok, szép muzsikává kerekedett. Dalra kelt a téma, hogy bizonyítékul szolgáljon arra, soha nem tudhatod, mi hordozza a boldogságodat.

Történt két éve egy őszi délutánon, mikor Zsike munkából tartott hazafelé. Fáradt volt, de jó volt kicsit kiszellőztetni a fejét, a napi irodai zsongás után. Gondolta, kis kerülővel megy haza és élvezi a késő tavasz hangulatát. A járdákon mindenütt szemétkupacok voltak. Lomtalanítás! Na, nem biztos, hogy jó döntés volt erre elindulni, de most már mindegy, futott át fején a gondolat. Kidobott lomok, amikre gazdájának már nincs szüksége. Azon merengett, hogy vajon mit, miért dobnak ki az emberek, míg szinte elé ugrott egy bőrkötésű valami. Lehajolt érte.  Csodálatos bőrkötéses valamit emelt fel. Igényes gazdája lehetett. Mi ez? Szétnyitotta és rengeteg névjegykártyát tartott kezében, ugyanis erre szolgált a bőrkötéses könyv. Emberek arcai villannak elé.

Először ki akarta szedni a névjegyeket, mert a borító úgy megfogta, hogy gondolta, haza viszi. De nem. "Majd kidobom őket valamikor."  Még elcsodálkozott azon, hogyan dobhatja valaki így ki ismerősei névjegykártyáit. Ő soha nem tudná csak úgy utcára dobni őket. Hazavitte és el is felejtette.

Teltek a hónapok, míg egy napon a számítógépe úgy döntött, elég volt és leállt. Nem csinált semmit. Kérte, simogatta, hogy legyen kedves és gyógyuljon meg, de a gép megmakacsolta magát. Hétvége volt. Hova rohanjak vele? Nagyon kell a gép, mert minden adat rajta van, amiből hétfőre neki beszámolót kell készíteni. Ó, gyorsan keresek valakit a neten. Lehetetlen, állapította meg gyorsan, mert, ha nincs gép, nincs net. Marad az újság.

Több újságot átlappozott és több szerelőt is felhívott, de a hétvége miatt senki nem vállalta a javítást. Majd hírtelen a névjegykártya tartón akadt meg a szeme. Próba szerencse, belelapozott. Reménytelen.  Nincs benne olyan emberke, akire szükségem lenne, állapította meg. Reményveszetten lapozta még át az utolsó néhány darabot, mikor felcsillant a szeme: "Számítógép javítás!".

Tárcsázom. De mit mondok, ha kérdi, honnan a telefonszám? Majd mondok valamit, ami hirtelen eszembe jut. Lényeg, hogy életre kelljen a gép. Tárcsázta a számot. Kicsöng. Kellemes férfihang szólt a kagylóba. Elmondta, miről lenne szó és láss csodát, a szerelő két órán belül itt van.

És láss csodát, két óra múlva csengettek és ott állt a szerelő az ajtóban. Életre keltette egy óra alatt a gépet és Zsóka nagyon boldog volt.  Örült annak, hogy azon a sétán felemelte azt a névjegytartót.