Fekete volt, és csacska macskának nevezte őt Mariska, a macska gazda. Nem nevezte fekete hercegnek pedig megérdemelte volna, mert olyan volt a tartása a járás, mint egy hercegnek. Fejét mindig magasra emelte, ha a folyosón sétált. Ő, olyan volt, mint egy király. Na, ez a király vagy herceg Marikának nem jelentett mást, mint terhet, mert minden reggel morgott magában mikor tejet töltött a macska tálba. Mondta is a Pista neki, ki a Marika szomszédja, hogy - Szép asszony, ne morogjon már minden reggel, mert szépsége halványul minden morgós perccel. Ne haragudjon arra az állatra hisz maga hozta a házba. - na, erre olyan dühös lett az asszony, hogy lángolt az arca, de egyből készen volt a válasza.

- Ó, a fene azt a tudományos fejét Pista! A macska, az macska, nincs mit ragozni rajta. Lehet akármilyen fajta.

- Ó, jó asszony! Olvasson már utána, hogy a macska egy magányos embernek hű társa lehet, és még az egészségének is jót tesz.

- Nehogy már azt mondja, hogy jobb egy macska, mint a gyógyszer? Balgaság, amit mond szomszéd, mert gondoljon, csak bele mi lenne, ha ez a macska a lakásban élne és nem itt a gangon. Tiszta macskaszőr lenne minden, és összepisilne mindent.

- Okos az, higgye el. Almot kell neki venni és akkor nem fog semmit összepisilni.

- Almot meg tejet? Na, még mit nem! Egeret ne fogjak neki?

- Nem hallgat, rám csak morog. Higgyen nekem, nem lenne olyan magányos és morgós kedve is alább hagyna, ha a macska a lakásban helyet kapna.

. Azt már nem! Marad, ahogyan van és talán az unokám is meggondolja magát és elviszi ezt a macskát. Én, nem is tudom, miért hozta ide.

Napok teltek szépen sorban, de nem változott semmi. Marika minden reggel tejet öntött a macska tálba. Pista pedig próbálta a szomszédasszonyát győzködni, hogy bizony a macskát be kéne vinni.

Egy szerdai napon, viszont üres maradt a macska tál, mert Marika az ajtón nem lépett ki. Pista sem időzött a gangon, mert nem hallotta az asszony lépteit és hangját sem hallotta, miközben a macskát dorgálja. Lehetett már úgy tíz óra mikor Pista arra lett figyelmes, hogy nagyon nyávog a macska és az ajtót kaparja. Felemelkedett a foteljából, ahol elbóbiskolt éppen, és lassan az ajtó felé baktatott. Kicsit morgós volt, hogy pihenését megzavarta a zaj. Kilépve a folyosóra látta, hogy szaladgál szegény macska ide-oda, mint egy mérgezett egér és karmával minden ajtónál kopogtat. Itt valami gond lehet, vélte, mert tejet sem talált a macska tálban, és ilyen tébolyultnak még a macskát sem látta. Becsengetett Marikához, de nem jött válasz. Ez, már gyanús hisz mindig ajtót nyit az asszony és elmenni sem nagyon szokott, de ha mégis akkor mindig becsönget és megkérdezi, Pista kér valamit? Ezért, nem is gondolkodott sokat. Az ajtót berúgta és Marikát szólítgatta, de az nem válaszolt, mert a konyha kövön feküdt eszméletlenül. A mentők gyorsan kiértek, hála az égnek, mert így még kapott egy esélyt. Három hétig volt távol. Ez idő alatt, Pista öntött minden reggel tejet a fekete hercegnek.  Miután, Marikát kiengedték a kórházból, és hazatérhetett végre, a macskát bevitte a lakásba és egy ideig nem is engedte ki.  Egyik reggelen, Pista arra lett figyelmes, hogy a szomszédasszonya ölében tartja a macskát és simogatja szép fekete bundáját. Bizony összecsapta a tenyerét a látványtól és szó nélkül nem is hagyta.

- Mit látnak szemeim! Lássanak csodát! Olyan lett, mint egy igazi macska gazda.

- Az is vagyok, ha ő, nincs akkor már nem is élek. Megérdemel minden szeretetet. Magának sem ártana egy ilyen kedves kis társ, mert akkor maga is boldogabb lehetne és legalább egy macska által szeretve lenne. Tudta Pista, hogy nagyon okosak ám a macskák, és igazi társa lehet az embernek?